A legvarázslatosabb hely, ahol valaha jártam

Biztosan az is közrejátszott ebben, hogy a Harry Potter könyveken nőttem fel, de az angol vidéket valahogy én mindig mesebeli tulajdon...


Biztosan az is közrejátszott ebben, hogy a Harry Potter könyveken nőttem fel, de az angol vidéket valahogy én mindig mesebeli tulajdonságokkal ruháztam fel a képzeletemben. Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan hely, ami megfelel ezeknek a gyermeki álmoknak, pedig van - Tintagel környéke például ilyen.


Először a St Nectan's Glenhez indultunk, ami egy kisebb szurdok, nem messze a főúttól. Először nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy lehet a közelben egy ilyen szép patakpart, erdővel, páfrányokkal, a végében pedig egy csodás vízeséssel, mert amikor kiszálltunk az autóból minden annyira "sík" volt.

Körülbelül 20 perces sétával lehet elérni magát a vízesést, de inkább hosszabb ez az út, ugyanis rengetegszer meg kell állni gyönyörködni. Vagy a picike kőházakban, melyek közül mindnek neve is van. Pinetree cottage, Elf cottage és hasonlók. Gyönyörű, dús hortenziák mindenfelé, nem olyanok mint amiket itthon lehet látni... itt akkora egy virág, mint a fejed, és tele van vele az óriási bokor, szinte roskadozik tőlük. Halványlila, pink, fehér, és élénk kék, amilyeneket még soha nem láttam azelőtt. Bocik legelnek, a távolban a tenger hullámzik.

A "varázslat" pedig egyre erősödik, ahogyan a fák sűrűsödni kezdenek körülötted. Mindenfelé páfrányok és vadvirágok nőnek, mindent moha borít, és csak a patak hangját hallod. Ahogy közeledtünk a vízeséshez, felbukkantak az első manónyomok: fákra kötözött színes szalagok, picike tündérek szobrai, a patak partján épített ingatag kőtornyok, kidőlt fák mohalepte törzsébe rejtett pennyk.

Az ösvény végén van egy pici, hangulatos kávézó: itt lehet belépőjegyet váltani a vízeséshez. Két útvonal van: vagy fentről közelíted meg 5.50-ért, és így a tetejét is láthatod, vagy az eredeti útvonalon, ott 4.50-et kell fizetni (mi ezt választottuk). Bár soknak tűnik ez az összeg egy vízesésért (az is), én mégis azt mondom, hogy megérte. Bokáig kellett gázolni a jéghideg patak vizében ahhoz, hogy egyáltalán megláthassuk ezt a csodaszép vízesést, ami a Merlin forrása névre hallgat. A kávézóban egyébként ingyen tudnak adni gumicsizmát is, de persze én hülye, nem kértem, így majdnem lefagyott a lábam. Fura, de az a néhány perc, amíg ott egyensúlyoztam egy nagyobb sziklán a zuhatagot bámulva, életem egyik legmaradandóbb élménye volt. 



Ezután a Tintagel kastélyhoz indultunk. A középkorban kelta erőd állt itt, később pedig Cornwall grófja építtetett itt várat magának, mégis valamiért Artúr királlyal fonódik össze itt minden. A legenda szerint ugyanis Artúr itt született, Tintagelben. Hogy mi igaz belőle, és hogy egyáltalán létezett-e az az Artúr, akiről a legenda szól, persze sosem tudjuk meg. Ennek ellenére, vagy épp ezért mégis mindent átjár itt is valami varázslat. A kastély romjai alatt vízesés zuhan a tengerbe, sirályok köröznek az égen, és a szikla oldalában barlang bújik meg: Merlin barlangja. 

Egyszerűen nem fogsz itt olyat találni, ami valamilyen módon ne lenne mesébe illő. Még a település apró házai, régi, már szinte omladozó postájának az épülete, és minden apró szeglete olyan benyomást kelt, mintha az angol vidék lakói összebeszéltek volna, és egy mesét próbálnának életre kelteni. Sikerült nekik. Engem legalábbis teljesen magával ragadott a történet.






Nektek volt már ehhez hasonló "mesebeli" érzésetek utazás során? :)


Olvastad már?

0 hozzászólás

Flickr Images